Vállalatunk

Társaságunk, a Polgári Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a Hernád-völgy egyik legnagyobb építőipari vállalkozása. A Társaság már 1996-os megalakulását megelőzően is nagy múltra tekintett vissza, hiszen az akkor még mikrovállalkozásként induló cég a már évtizedek óta iparos családunk alapításában született meg.

A Polgári Kft. a terület vállalkozásainak bizalmát élvező, tapasztalt, stabil gazdasági szereplő, több évre, évtizedekre visszanyúló, biztos partneri kapcsolatokat ápoló generálkivitelező, mely a hosszú távú fejlődés, illetve a versenyképesség megőrzése végett folyamatosan keresi az újabb terjeszkedési lehetőségeket.

Vállalkozásunk elsősorban és fókuszáltan építőipari tevékenységet folytat mind magas- mind mélyépítés terén, melyet hulladékgazdálkodás, valamint beton előállítása és betontermékek gyártása egészít ki. A hagyományos értelemben vett építési tevékenység és termelés mellett a cég szolgáltatói tevékenységének jelentősége is folyamatosan nő, fejlődik, kollégáink beruházások során nyújtott műszaki szakértői, beruházási tanácsadói képességeinek kamatoztatása révén.

Ahogy építési munkáink jellege is sokoldalú, úgy cégünk működésének területi lefedettsége is szerteágazó: Borsod-Abaúj-Zemplén megye teljes területére kiterjed, mely mellett a megye határain túlnyúló szomszédos térségekben, így például Hajdú-Bihar megyében is jelentős kivitelezési tevékenységet folytatott a közelmúltban, de tevékenykedünk Heves megyében is.

Társaságunk működésének alapkövei a minőség és megbízhatóság. Ügyfeleink megelégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint visszatérő megkereséseik, elismerő ajánlásaik.

Ügyfeleink megelégedettségének biztosítására és a környezetvédelmi szempontok érvényesítésének fontosságát hangsúlyozandó vezettük be Cégünknél az ISO 9001 minőségirányítási és ISO 14001 környezetirányítási rendszereket. Működési rendszerünknek, szolgáltatásunknak magas színvonalát fenntartjuk és fejlesztjük annak érdekében, hogy Cégünk kiváló megítélésű elismert piaci szereplő maradjon.

Gondos figyelmet fordítunk munkáink precíz, időtálló, esztétikus megvalósítására, érkezzen a megrendelés akár az állami, akár a civil szférából. A szakszerű munkavégzést kollégáink szakértelme és tapasztalatai mellett a legoptimálisabb, korszerű technikai megoldások felkutatása és alkalmazása biztosítja. Ezért fokozottan ügyelünk eszközeink, gépparkunk folyamatos fejlesztésére is.

Büszkék vagyunk az általunk felépült vagy megújult épületekre, építményekre, a megalkotott értékekre, melyek sokszor az érintett térség, az annak otthont adó település fejlődését, előrehaladását és ott élők életének könnyítését, megszépítését is szolgálják, mely munkáinkat mind a térséget járva, mind honlapunkat böngészve megtekinthetnek.

Bízunk benne, hogy a jövőben Önt is ügyfeleink között köszönthetjük.

Keressenek fel encsi vagy miskolci irodánkban!

Polgári Zsolt
Ügyvezető

POLGÁRI Kft. magasépítés és betonelemgyártás